2/2. The show must go on

Ezúttal még gyorsabban kellett lelépniük, mivel nem csak pozdorjává verték megint a motelszobát, de ezúttal hullákat is hagytak maguk után. Kezdték már igazán unni ezt a jobbra-balra utazgatást, de hát minden szakmának megvannak a maga kellemetlenségei. Deannek ezúttal is az öccsére kellett hagynia a vezetést, ugyanis nem volt biztos abban, hogy megfelelőképp tudja irányítani ezt az idegen testet. Szóval gázt, előre, aztán egy újabb motel, aminek talán lesz olyan szerencséje, hogy épségben megússza a Winchesterék társaságát, bár ez egyáltalán nem biztos. Ezúttal viszont legalább Saint Minionban parkoltak le, ahova eredetileg tervezték az utat, mielőtt még az angyalok közbeszóltak volna.

Letelepedtek, és viszonylag nyugodtan folytatták a társalgást.

- Annyira azért nem lehet vészes a helyzet – mondta Sam – Gondolom ki tudsz keverni újra egy olyan szert, mint az előbb, aztán indulhat a banzáj.

- Milyen szert? – szólt közbe Dean –Ti drogoztatok, míg én magamon kívül voltam, vagy mi?

- Jaj, Dean!

- Bocs, folytasd.

- Jó pár összetevőre szükség van – mondta Cas – Amiket nehéz lesz összeszedni, mert úgy tűnik, csak emberi módon tudok közlekedni.

- Semmi teleportálgatás? Most, hogy végre lenne valami haszna az ijesztgetésen kívül – mondta rosszkedvűen Dean.

- Szerintem eddig is... – kezdte Cas, meglepően idegesen – Mindegy. Pénz kellene repülőjegyre, és az egyéb költségekre.

- Na, csak semmi heveskedés – mondta erre Bobby – Egyszerűbben is lehet ezt. Tudjátok, vannak kapcsolataim.

- Egyiptomban is? – kérdezte kétkedve Castiel.

- Biztos ismerek valakit, aki ismer valakit... sokan sok mindent köszönhetnek nekem. Épp itt az ideje, hogy behajtsak néhány tartozást.

- Mi lenne velünk nélküled, Bobby? – sóhajtotta Dean. Úgy döntött, hogy elkövetkezendő időkben inkább csak sóhajtozva meg suttogva kommunikál, mindenhogy máshogy elképesztően irritálta a mély, enyhén reszelős hangja.

- Azt el se merem képzelni – mondta erre szerénytelenül, majd íratott Cassel egy listát, és beizzította a mobil-drótot. Aztán úgy döntött, hogy pár dolognak inkább személyesen néz utána, úgyhogy búcsút intett a fiúknak, és elgurult intézkedni.

Egy ideig mindhárman kedvetlenül néztek egymásra, főleg Dean arra az utolsó nyamvadt Casre, aki az ő testében merészel grasszálni.

- Egy valamit nagyon nem értek – törte meg a csendet Sam – Hogy jönnek ehhez az egészhez a démonok? Mármint azon kívül, hogy ők cipeltek be téged, Dean, az angyalbiztos börtönbe.

- Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban – mondta Castiel.

- Az lenne a furcsa, ha jó érzésed lenne – szólt hozzá a témához Dean.

- Arra gondolok – folytatta zavartalanul az angyal -, hogy Mihály talán szövetkezett a démonokkal. Meg akar küzdeni Luciferrel, és ehhez az kell, hogy mindketten megszerezzék a porhüvelyüket.

- Igaz, de akkor miért nem jött a démonokkal együtt egy garmada angyal is? Ami azt illeti, a démonok is, miért csak hatan jöttek, és miért nem hozták magukkal egyenesen Lucifert? – vitatkozott Sam.

- Világos – mondta a bátyja – Ez a pár démon úgy döntött, hogy jó dolog lespannolni az angyalokkal, de még jobb dolog lenne megszerezni Samet, és bevágódni vele a főnöknél. Pechükre nem jött össze.

Sam és Cas csodálkozva néztek Deanre.

- Most mi van? Míg lakat alatt voltam, annak a démon szukának szófosása volt, én meg jobb dolgom híján odafigyeltem. Na de most... – Felállt és nagyot nyújtózkodott – úgy fest, hogy egy ideig így maradunk, szóval megyek átvedleni. Cas, hogy bírsz megmaradni ezekben a rucikban? Nemcsak hogy gáz, de még kényelmetlen is.

Ezzel Jimmy sokat látott ballonkabátja nagy ívben repült a sarokba, Castiel helytelenítő pillantásától kísérve.

- Gyerünk, Cas, vetkőzz!

Az angyal meglehetősen szerencsétlenül nézett Deanre.

- Na jó, legalább a kabátomat add ide.

...

Dean valamikor az éjszaka közepén felriadt, és ösztönösen markolta meg a párnája alatt lapuló fegyvert. Mozdulatlanná dermedt, kiélesítette érzékeit, és halkan, óvatosan kibújt az ágyból körbekémleni. Semmi. Csak Sam forgolódott nyugtalanul álmában, egyik keze a földre lógva, a másik a hajában, és néha rémült, nyüstölő hangokat adott ki magából. Dean sóhajtva dobta az ágyra fegyverét, az öccséhez sétált, és végigsimított a haján, aztán óvatosan az arcán, egészen le az álláig. Élete során sokszor ébredt már arra, hogy Sam dobálja magát az ágyban a rémálmai miatt, főleg a Jessica utáni időszakban, de még mostanság is előfordult néha. Azonban a bátyja érintésétől lassan elcsöndesedett, és nyugodtabban kezdte el szedni a levegőt, mint mindig. Dean nem akarta felkelteni őt, tudta jól, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy Sammynek elszálljanak a lidércnyomásos álmai. Sokszor csinálta már, ez volt az ő kis titka, és nem is akarta volna elárulni a testvérének, minek hozná vele zavarba? Érzelmes kis baromságok.

Gondolta ha már fenn van, kimegy egy sörért. Normális ember talán egy pohár vizet ivott volna, de hát itt most Deanről van szó. Eltapogatózott a hűtőig a félhomályban, és mikor kinyitotta, a gyér fény megvilágította mellette a falat. Mintha egy árny mozdult volna a férfi háta mögött, amit ő megérzett, villámgyorsan megpördült, és felkészült a támadásra. Mikor nem történt semmi, óvatosan a falhoz araszolt, és felkattintotta a villanyt. Csak saját magát látta azt asztalra borulva aludni, de annyira mélyen, hogy a még a nyál is kicsordult a szája szélén. Ja persze, Cas.

- Ohh, de cuki vagyok álmomban – mondta Dean ironikusan. Castiel erre sem ébredt fel, csak mordult egyet, egy kicsit megmozdította a karját, amin feküdt, majd olyan hangos horkolásba kezdett, hogy szinte remegtek belé az ablakok.

- Visszavontam – sóhajtotta erre rosszkedvűen Dean, aztán leoltotta a villanyt, és visszaaraszolt az ágyába. - Hogy a francba tudsz mellettem aludni? – intézte a költői kérdést az immáron békésen hortyogó Samhez. Eléggé fázott, úgyhogy jó alaposan betakarózott, és pár perc múlva már aludt ő is.

Senki se látta, hogy az egyik függöny finoman meglebbent, és az ablaküvegen pár másodpecre visszatükröződött egy elmosódott alak.

Második körben reggel ébredt, szintén Samre, de most arra, hogy az öcsikéje idegesen ül az ágy szélén, és káromkodik, mint egy kocsis.

- Mi van Sammy? – kérdezte ijedten, és kipattant a takaró alól.

- Úgy tűnik, én is... elkaptam ezt a szart, vagy mi van – mondta mérgesen, és a hajába túrt. Dean nem vágta, hogy mi a helyzet, amíg oda nem ment hozzá, és azt nem látta, hogy Sam párnája teli van hajszálakkal, de nem kispályás mértékben.

- Öregszel? – kérdezte ironikusan, de egy cseppnyi aggódással.

- Aha... Mikor én öreg leszek, te már hulla, bátyus – felelte rosszallóan – Emlékszel még, hogy eredetileg mit is keresünk mi itt?

- Naná. Egy csomó furcsa halál a városban.

- És arra emlékszel, hogy konkrétan miben is furcsa?

Dean összeráncolt szemöldökkel méregette Samet, aztán a felismerés szikrájától megcsillant a szeme. Utána rögtön el is komorult.

- Na ne – mondta – Lehet, hogy nem is az. Rosszat álmodtál éjszaka, és biztos csak...

- Nem álmodtam rosszat.

- Dehogynem, felébredtem rá.

- Jó, lehet – mondta idegesen Sam -, de attól még nem tépkedem ki csak úgy a fél hajamat.

- Oké, Sammy, nincs gáz. – Deanből rögtön előjött a nagyobb testvér. – Kiderítjük, hogy mi áll ennek a hátterében, megkeressük, és megöljük. Az mindig használ.

Sam gondterhelten nézett a bátyjára, aztán csak összeszedte magát, feltápászkodott, és előszedte a laptopját az éjjeliszekrényen heverő táskájából. Dean nagyot nyújtózkodott, aztán elindult a fürdő felé, hogy elintézze a reggeli ügyeit, előtte át kellett mennie a másik szobán is. De valahol félúton megtorpant, és csudálkozva nézte saját magát, ja nem, bocs, Cast, amint nagyjából belebújik a motel kis hűtőjébe, ahogy elmélyülten kotorászik benne.

- Hahó – kiabált rá Dean. Erre Castiel összerezzent, és gyorsan felegyenesedett, aminek köszönhetően jól bevágta a fejét. Fájdalmasan vonta össze a szemöldökét.

- Basszus, Cas, nem vigyáznál egy kicsit jobban a fejemre? – mondta erre Dean idegesen.

- Bocs – jött a barátságtalan válasz.

Dean rá sem hederített, inkább odasétált hozzá, és ő is bekukkantott a hűtőbe. Azt kellett látnia, hogy az bizony üresen kong.

- Felzabáltad az összes kaját?? – kérdezte az előbbinél idegesebben.

- A testednek táplálékra volt szüksége – mondta szenvtelenül Cas.

- Aha. Tulajdonképpen mi a frász van veled mostanság? Semmi angyali hókuszpókusz, de eszel, aszol, meg mindenféle ilyen emberi dolgok. Jól vagy?

- Nem igazán – válaszolta sóhajtva Cas. – Ember vagyok, Dean.

- Ó – mondta csodálkozva Dean. – Üdv a klubban.

Közben Sam megjelent, útközben is a laptopját bújva, valószínűleg azért nem kommentálta a dolgot, mert úgy lekötötte az olvasás, hogy meg sem hallotta.

- Kocka – jegyezte meg csendesen az idősebb Wichester.

- Tessék? – kapta fel a fejét erre Sam, aztán inkább vállat vont, és elhelyezkedett az asztalnál. – Tegnap reggel volt egy újabb áldozat, egy tizenhat éves lány, Maria Stone. Ő volt a huszonötödik, a negyedik a héten.

- És még csak szerda van – tette hozzá Dean hitetlenkedve.

- Ez durva, Dean! Ez egy kis város... a lakosok annyira félnek, hogy alig mernek kilépni a házból, a legtöbb üzletet be is zárták, amíg meg nem törik ez az átok, vagy nem sikerül elkapniuk a sorozatgyilkost, aki ezt tette.

- Remélem a McDonald’s nyitva van, mert muszáj lesz benéznem valami kajáért Stonékhoz menet.

- Istenem, Dean, annyira fasz vagy. Na jó, megvan a cím, tőlem indulhatunk.

- Indulhatunk? Csak semmi többes szám, te szépen itt maradsz.

- Mi? Miért? Mi a frászt csinálnék én itt magamban?

- Te épp nem vagy túl jól, oké? Úgyhogy maradj nyugton, biztos, ami biztos. Egyébként nem leszel egyedül, Cas itt marad veled. Ugye, Cas?

- Igen – mondta engedelmesen az Úr angyalkája.

- De...

- Semmi de, csak ülj szépen a seggeden, és kutakodj. – Dean ezzel befejezettnek is tekintette a beszélgetést, és kivonult a szobából, Sam pedig nagyot sóhajtva tovább fikszírozta a monitort.

Dean gondterhelten hajtott végig a városon. A hírek cseppet sem túloztak, az emberek tényleg eléggé retteghettek, mert az utak jóformán teljesen üresek voltak, csak elvétve akad valaki, aki sietősen gyalogolt valamerre. Végülis ez nem Texas, 25 ember a maximum pár százas lakosságból irtóra soknak számít. Ez a nagy kipusztultság annyira rosszkedvűvé tette Deant, hogy alig volt kedve kimászni az impala kormánya mögül, mikor az utolsó áldozat házához ért. És persze sokkal jobban aggódott az öccséért, mint amennyire kimutatta, naná, és azt sem bírta ki, hogy indulás előtt ne vonja magához az értetlen angyalt, és ne parancsoljon rá szigorúan, enyhe félelmét elrejtve, hogy vigyázzon Sammyre.

Még utoljára megigazította Jimmy olcsó öltönyét magán (megpróbálta a sajátját felvenni, de egyszerűen nem volt jó a mérete), aztán csengetett. Alacsony, borostás, és nagyon fekete karikás szemű férfi nyitott ajtót.

- Jó napot! – köszönt neki Dean diplomatikus hangon. – Adam Stone?

- Ja – válaszolta bizalmatlanul. – És maga?

- Jeremy Hetfield, az FBItól – ezzel előkapta a hamis igazolványát, és meglengette a férfi orra előtt. Az csak egy pillantást vetett rá, aztán kitárta a vadásznak az ajtót, és betessékelte.

- Maria miatt... előbb kellett volna jönnie! – mondta visszafojtott dühvel. – Méghogy öngyilkosságok! Egy pszichopata gyilkos mászkál a városban!

- Lehet – szólt Dean hidegvérrel – Ezért kérem, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Szeretnénk minél előbb elkapni a tettest.

- De a zsaruknak már mindent elmondtam.

- Tudom. De mi teljesen különálló nyomozást folytatunk, úgyhogy, kérem, elmesélné újra, hogy mi történt?

- Igazából nem tudom. Én... tegnap reggel a lányom sikoltozására ébredtem fel. Nem tudtam megmenteni... mire betörtem hozzá, már késő volt. – A megviselt férfi hangja egyre reszelősebbé vált. – Elkéstem! Ott találtam a lányom a vérbe fagyott testét. Nem tudom, hogy mi történt abban a szobában, tudom, a belülről bezárt ajtót, meg az ablakokat, de akkor sem csinálhatta saját maga, érti? Ez őrület!

A megtört apa alig bírta visszatartani a könnyeit, és Dean borzasztóan szánta, de fogalma sem volt, hogy mit mondhatna. Sam biztos tudná.

- Sajnálom – mondta neki szívből, és várt egy kicsit, amíg a férfi valamennyire összeszedi magát. – Megengedné, hogy körülnézzek Maria szobájában? Hátha találok valamit, ami a rendőröknek elkerülte a figyelmét.

- Az emeleten, első ajtó jobbra.

Teljesen átlagos tinédzser szobának tűnt, plüssállatokkal, rendetlenséggel, popsztárok képeivel a falon. Nos, leszámítva a rendőrségi szalagokat, és vérfoltot a szőnyeg közepén. A vadász tapasztaltan nézte végig a szobát, aztán megakadt a tekintete a radiátoron. Végighúzta ujjait az oldalán, és összevont szemöldökkel vizsgálta a fekete, sűrű, zselészerű anyagot, ami ráragadt. Megcsörrent a telefonja, mire idegesen a nadrágjába törölte a kezét, és felvette.

- Öcskös – szólt bele a készülékbe – Már tudom, hogy mivel van dolgunk.

- Tényleg? – kérdezte csodálkozva Sam. – Mert én is. Ez egy vartol.

- Egy micsoda??

- Egy vartol. Ókori démon, élete nagy részében a föld mélyén alszik, csak néhány száz évente jön elő, de akkor megeszik egy városnyi embert.

- Ez a vartol valami szellem, vagy mi?

- Dehogy. Kőből, és tűzből áll a teste. Miért?

- Mint egy B kategóriás horrorban? Pff! Csak mert akkor talán mégsem ő a ludas. Ugyanis én itt könyékig matatok az ektoplazmában...

- Ektoplazma? Na ne!

- De. Ez csak egy nagyon erős kísértet lehet.

- Annyira erős, hogy képes rábírni az embereket, hogy megöljék magukat?

- Volt már dolgunk rosszabbal is – mondta Dean, és összecsukta a telefont.

Fél órával később Dean már a motelszobában volt Sammel meg Castiellel, és elmélyülten készítette a kősó-töltényeket.

- Pedig egyébként minden stimmel – gondolkozott hangosan Sam, még mindig a gép előtt ülve. Saint Minion jelen állapotában 170 éve létezik. Azelőtt feküdt itt egy város, de nagyjából 200 éve egy tűzvész miatt majdnem teljesen elpusztult. A romjain építették ezt az újat, és találjátok ki, mi történt úgy 100 éve... különös tűzeset, rengeteg halállal.

- Sam – szólt közbe Dean.

- Na és a vartol hogyan táplálkozik? Tűzzel emészti el az embereket – folytatta nem zavartatva magát.

- Sam! – szólt rá Dean egy kicsit hangosabban.

- Mi van? – szakította el a tekintetét a laptop képernyőjétől. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy a keze hajában matat, és a marka teli van a kitépett hajszálaival. Döbbenten hullajtotta le a földre hosszú, világosbarna tincseit.

- Keress utána, hogy ki lehet az a szellem – mondta magára kényszerített nyugalommal az idősebb Winchester, és újabb töltényt rontott el remegő kezei miatt. – Ez a kéz egyszerűen nem elég ügyes – mondta idegesen, és a sarokba vágta a cuccokat. Bevonult a fürdőbe, és egy kis vizet locsolt az arcára. Végigfuttatta a kezét a borostás állán, és megmarkolta hátul a nyakát. Annyira utálta ezt a testet! Nem volt elég Sam miatt aggódni, még, nyugodtan mondhatjuk, hogy honvágya volt, és rémesen idegesítő volt folyamatosan látnia saját magát, ahogy karót nyelve, némán ül, és bámul maga elé, amolyan Castielesen. Vagy inkább még annál is rosszabbul.

Ja, és akkor még nem is beszéltünk a világvégéről. Na de mindegy, volt már rosszabb is.

Vagy várjunk csak... mégse.

Beletelt egy kis időbe, míg összeszedte magát, de aztán, vidám arckifejezést öltve, visszament a szobába.

- Ó, na ez érdekes. – fogadta az öccse.

- Mi van, új vidi a kedvenc pornó oldaladon?

- Aha, úgy értem, azon kívül – felelte cinikusan. – Nem egy hónapja történt az első ilyen haláleset. Találtam egy régi újságcikket, ami szerint száz éve, a híres tűzvész előtt, volt egy férfi, aki pontosan így halt meg, kopaszon, kikapart a szemekkel, hasba szúrva.

- Száz éves újságcikk? – szólt közbe kétkedőn Dean.

- David Connor a polgármester volt, így hát elég nagy visszhangot keltett anno a dolog. Amúgy nem nagyon bírták őt, az volt a mániája, hogy elátkozott helyen fekszik a város, és ki kéne lakoltatni.

- És tényleg, vagy csak őrült volt?

- Az utóbbira szavazok.

- És szerinted nem is öngyilkos lett, hanem megölték, és visszajött bosszút állni?

- Nem tudom, Dean. Lehet, de miért pont most?

- Passz. Tudni, hogy hol lett eltemetve a fószer?

- Azt nem írják. De ha nem a nagy tűz égette el, akkor valószínűleg a város szélén lévő temetőben, mint az összes többi régi halott.

- Hát akkor hajrá! – mondta erre Dean jókedvűen, és már pakolta is a puskáját, meg a többi cuccot a táskába.

- Nem kéne megvárnunk az éjszakát?

- Miért, úgy fílingesebb?

- Csak tudod, mégiscsak egy sírt akarunk kiásni. Az ilyesmit nem nagyon szokták értékelni az emberek, és nincsenek oda a boldogságtól, ha meglátnak – mondta tagoltan Sam, mintha egy totál őrülthez beszélne.

- Nem hiszem, hogy nagyon sok gyászoló ülne a több száz éves sírok közt, vagy hogy strázsálna egy biztonsági őr. – Egy pillanatra megállt, és az öccsére nézett. – Csak szeretnélek mihamarabb biztonságban tudni.

- Mert egyébként semmi más nem fenyeget.

- Oké, akkor a helyzethez képest biztonságban – mondta, majd összehúzta a táskán a cipzárt, és a vállára kapta. - Jössz, Cas, vagy maradsz? – kérdezte a némán maga elé meredő angyaltól. Az nem felelt, csak felállt, és követte a testvéreket az autóhoz. Még akkor sem szólt egy szót sem, amikor negyed óra múlva odaértek a lepukkant, teljesen elhagyatott temetőhöz.

- Igazad volt, Sammy – mondta Dean, ahogy körülnézett a szétdőlt, borostyánnal szőtt alacsony fa kerítés felett. – Nappal nem is annyira horrorfilmes ez az egész.

- Bocs, hogy ezt mondom, Dean, de nem is pörögnek a kamerák, te meg nem vagy sztár – mondta lelombozóan Sam.

- Nem is. Most ő a sztár. – Rosszkedvűen hátranézett a mögöttük kullogó angyalra. – Apropó, Cas, kényelmesnek találod a testem?

- Ugyanolyan megfelelő, mint akármelyik másik ember teste.

- De azért nem mindenkinek van olyan helyes pofija, mint nekem! Gondold csak el, ha Samet foglaltad volna be! Szóval mondom, szerencséd van.

- Nem vagyok angyal többé. Én ezt nem nevezném szerencsésnek.

- Csak gondold el, hányan szeretnének Dean Winchester testében lenni! Na várjunk csak! Remélem nem tervezel semmi perverzséget, hallod? Eszedbe ne jusson!

- Nem jutott eszembe.

- Na persze! Azért ne rendezkedj be nagyon, oké? Nehogy túlságosan otthon érezd magad, nem maradsz sokáig.

- Remélem - szólt közbe Sam -, mert ezt az önajnározást már nem bírom sokkal tovább. Nem koncentrálhatnánk inkább a feladatra? – Ekkor tűnt fel csak neki, hogy idegességében megint a haját tépkedi. Gyorsan maga mellé engedte a kezeit, és dühösen összeszorította.

Deannel könnyedén átléptek a kerítésen, és elindultak a törött, szétmállott kövekkel jelzett sírok közt. Castiel, mint egy hűséges kutya, követte őket.

- Hogy a pokolban találjuk meg itt Davie barátunkat? – sóhajtotta Dean, és megnézte közelebbről az egyik rémes állapotban lévő, eredetileg nyilván kereszt alakú fejfát. Az összes többi körülötte is hasonlóképp festett, ha nem rosszabbul, és a legtöbbről esélyük sem volt leolvasni a nevet.

- Gondolkozz Dean, David Connor volt a polgármester.

- Jó, és?

- Tehát fontos ember volt, ehhez illő sírt csináltathattak neki.

- Vagyis megkeressük a legnagyobb kupac romot, és már meg is van. Szuper! – Kétkedve körülnézett újra, és rögtön megpillantott egy formátlan kőtömböt, ami valamennyire kimagaslott a többi közül. Sam sokatmondóan ránézett, Dean meg vállat vont, no, hátha úgy van, és odamentek. Extra mértékben rossz állapotban volt a sírbolt, de, félrehajtva a gizgazokat, és lesöpörve a több tíz éves koszt, nagy nehezen kisilabizálták az alig látható belevésett nevet.

- Bingó – mondta mosolyogva az ifjabb Winchester, és nagyon büszke volt magára.

- Gratulálok, Einstein – gúnyolódott az idősebb, aztán vállba veregette öccsét. – Most jöhet nehezebb része, hozom az ásót.

Nekifeszültek a munkának, de legfőképpen Sam, mert Dean tíz perc után kidőlt, és onnantól kezdve csak hangosan panaszkodott, hogy az ásó feltörte a tenyerét, és megfájdult a dereka, meg átkozta Jimmyt, amiért soha életében nem gyúrt, és emiatt most ő szív egy puhány testben, Cas pedig, jó szokásához híven, semmit sem csinált. Szerencsére nem kellett túl mélyre ásniuk, Sam csak alig térdig állt a természetesen tökéletesen téglalap alakú lyukban, amikor az ásó valamin keményen koppant. Dean gyorsan átvette az irányítást, hogy úgy érezze, ő is csinált valami értelmeset, és felfeszítette a koporsó fedelét.

- Hello haver – mondta vidáman a már erősen porladozó csontváznak, aztán megfordult, és elkezdte kitúrni a táskájából a sót és a benzint. Azonban ezen tevékenységében hirtelen megzavarta valami, ami egy erőteljes ütés volt hátul a tarkóján. Kapásból előre bucskázott, és úgy lefejelte a talajt, hogy egy pillanatra csillagokat látott, de aztán gyorsan magához tért, felpattant, és megfordult, de nem látott senkit maga előtt, csak az öccse és a házi-angyala bámulták tátott szájjal. Kikapta a sótöltényes puskáját a zsákból, és támadó állásba helyezkedett, Sam közben mellé szaladt, de ahogy látta, hogy Deannel minden rendben van, inkább felkapta a sót, és beszórta a kiásott sírba. Azonban amikor a benzines flaskáért nyúlt, hirtelen azon kapta magát, hogy hátrarepül, és keményet csattan a háta az úgy látszik mégsem eléggé rossz állapotban lévő kerítésen. Hirtelen orkánszerű szél kezdett el süvíteni körülötte, felkavarta a temető összes porát, és az arcába vágta, sőt, még a közelben lévő csenevész kis fakezdeményeket is megtépázta, és megszabadította apró leveleiktől. Samnek veszettül lobogott a haja, nem tudod felállni, erősen oda lett szegezve, és még levegőt is alig kapott a körülötte hullámzó porfergetegben. Végül úgy tűnt, már egyáltalán tud megmozdulni, de mégis, hisz lassanként felemelkedtek a kezei, és vadul a hajába túrt – valójában tincsestül tépte ki a fejbőréből a szálakat. Cas automatikusan a segítségére sietett, de mindössze egyetlen lépést tudott megtenni, aztán hátratántorodott, és nagyot puffant a földön. Dean ijedten fogta a benzint, és Connor tetemére locsolta, aztán előkapta a zsebéből az öngyújtóját, bepöccintette, és a lyukba hajította. De az égő eszköz nem érte el célját, dacolt a gravitációval, felemelkedett, és jó pár méternyire a sírtól a földön landolt. A tulajdonosa már ugrott is utána, hogy megkaparintsa, de nem jutott a közelébe, mert egy szélroham őt is hátrapenderítette. A puska kiesett a kezéből, és ő maga nekiütközött az egyik kőtömbnek, mely valaha a sírkő szerepét töltötte be, azon nyomban eszméletét vesztette, és a vér finoman csordogálni kezdett fejsérüléséből. Ezután az entitás összes energiája a kerítéshez szorított férfira szegeződött, aki már igencsak a fulladás határán volt, kezei mégis szüntelenül húzták és tépték a haját, míg nem görcsösen lehunyt szemeiből vérkönnyek fakadtak, és ijesztő csíkot húzva folytak végig arcán. Annyira erősen fújt a szél az arcába, hogy nem tudta kinyitni a szemeit, így hát nem láthatta, amint alig néhány centire előtte, a kavargó porban, egyik pillanatról a másikra igen élesen látható válik egy középkorú, kopasz, körszakállas férfi alakja. És azt sem látta, hogy a férfi arcán kétségbeesett kifejezés ül, és egyáltalán semmi rosszakarat nem tükröződik a tekintetében, sokkal inkább őszinte rémület. Sam csak azzal volt elfoglalva, hogy tiszta erőből tépte a haját, és a szemeiből induló vér lassan végigfolyt a nyakán a pólójáig, ahol az éhes anyag magába szívta. Az őt ijedten bámuló szellem aztán megmozdult, kinyújtotta szürke kezét, és lassan a magatehetetlen férfi gyomra felé közelítette ujjait, azonban épp mielőtt megérinthette volna, megrándult, az égre emelte tekintetét, és átjárta testét a tűz. Pár másodperc alatt semmissé lett, és abban a pillanatban a szél is elült, a portömeg lassan lenyugodott, és lendületét vesztve a földre hullott. Sammel egyetemben, aki, miután semmi sem szorította a kerítéshez, szintén a talajra csúszott, karjai pedig az ölében landoltak.

Castiel szinte csodálkozva állt a kiásott sír felett, amiből magasra csaptak a lángok, mintha nem lenne elég nekik a rég halott flótás tetemét elemészteni. De nem sokáig maradt tétlenül, először Deanhez sietett, fölé hajolt, és megszemlélte a sérülését. Szemmel láthatóan a férfi eléggé szerencsétlen módon lépett kontaktusba azzal a kődarabbal, ugyanis egy meglehetősen ronda, mély seb ékesítette a koponyáját, ami még mindig erősen vérzett. Plusz továbbra sem nem volt eszméleténél, és nagyon úgy tűnt, hogy ezen állapotán nincs egyhamar kedve változtatni. Cas aztán Samet vizsgálta meg, aki szintén teljesen ki volt ütve, és nagyjából az egész arcát vér borította, ami nem csak a szeméből szivárgott, de az itt-ott kopasz fejbőréből is.

- Basszus – összegezte a dolgot Cas.

...

Dean arra tért magához, hogy valami borzasztóan nyomja a hátsó fertályát. Sőt, ami azt illeti az egész hátát töri, és még a nyaka is furcsa pozícióban van, és rohadtul fáj. Amikor kinyitotta a szemét megpillantotta előtte a falon az undorító világoszöld csempét, és a fehér függönyt, ami az ajtó előtt lóg.

- Jaj, ne – nyögött fel, és kicsit feljebb tornázta magát az ágyban. – Utálom a kórházakat!

- Dean! – hallotta meg maga mellett Sam hangját. Vidáman felé fordította a fejét, aztán egy pillanat alatt lelohadt enyhe mosolya. Testvére szemei vastagon le voltak takarva gézzel.

- Sammy, jól vagy? – kérdezte ijedten.

- Nyugi! – vágta rá gyorsan az ifjabbik Winchester. – Semmi komoly, csak pár napra tették rám ezeket az izéket. Max egy hétig marad, és utána tökéletesen fogok látni.

- És hogy érzed, a szokásos tetveket leszámítva nem viszket a fejed?

- Haha! Nem emlékszel, hogy már gyerekkorunkban sem kaptam el tőled? Hihetetlen, pedig akkor is háromszor hosszabb hajam volt. Egyáltalán nem viszket.

- Hál’Istennek – sóhajtotta megkönnyebbülten.

- Igazából nem neki – javította ki az ajtóban álló Castiel.

- Ó – reagálta le Dean. Még mindig csodálkozott, ahányszor meglátta Cast, nem tudta megszokni, hogy az perpill az ő testét birtokolja. – Kösz.

- Nincs mit – felelte egyszerűen amaz.

- Remélem, vigyáztál a makulátlan testemre – tette hozzá heccelődve.

- Jobban, mint te az enyémre – vágott vissza Cas. – Csak, hogy tudd, nyolc öltéssel varrták össze a fejemet, és agyrázkódásom van.

- Öhm, ez most így eléggé furán hangzott – mondta Dean, aztán egy vállvonással elintézte a dolgot. – Tulajdonképpen mi történt?

- Miután a kísértet mindkettőtöket kiütött, én megkerestem az öngyújtódat, elégettem a testét, aztán az autóba cipeltelek titeket, és ide hoztalak.

- Értem – mondta egykedvűen Dean, aztán egy idő után kicsit idegesen hozzátette – Te vezetted a kocsimat??

- Igen.

- Jézusom, Cas, nincs is jogsid! Tudsz te egyáltalán vezetni?

- Jimmy tudott.

- Hát ez kibaszott megnyugtató. Te rohadék, ha bármi baja esett az impalának, esküszöm, kicsinállak!

Sam erre kétségbeesetten megköszörülte a torkát, és nagyon szeretett volna jelentőségteljes pillantást vetni az angyalra, de jelen helyzetében ez kivitelezhetetlen volt. Annyit viszont elért ezzel a kis hanghatással, hogy Dean gyanakodva méregetni kezdte őt.

- Mit titkoltok ti ketten előlem? – kérdezte fenyegetően.

- Khm, Dean, légy tekintettem a helyzetemre, és ne üss meg, légyszi – felelte Sam olyan hangnemben, ahogy egy gyerek sunnyog az anyja előtt, amikor bevallja, hogy összetörte a porcelán étkészletet. – Annyira nem vészes... Csak az egyik első lámpa tört össze.

- Miiiii?

- De tényleg, nem nagy ügy, jobboldalt elől egy kicsit megkarcolódott... Na jó, talán meg is horpadt. De alig láthatóan.

Dean erre enyhén elvörösödött a haragtól, és csak azért nem vágta orrba az öccsét, mert nem ő vezette a járgányt, inkább megpróbált felpattanni, hogy a nyugodtan álldogáló Cast részesítse ebben a kegyben. Csak arra nem számított, hogy amint feláll, belehasít a fejébe a fájdalom, és egy nyüstöléssel visszaesik az ágyra. Sam ijedten állt fel a székből, és megtapogatta maga előtt a bátyját.

- Azért ne nyomd ki okvetlen a szememet – hessegette el az útból Sam kezét. – Egy vaksi elég a családban. – Azzal rosszkedvűen végignyúlt az ágyon. – Az angyalok nem tudnak vezetni, legalább már ezt is tudjuk.

- Elnézést, hogy ti jobban érdekeltetek, mint egy jármű – mondta értetlenül Castiel.

- Ez nem mentség. Különben még számolunk! Majd ha nem a saját magamat kell megvernem érte.- Miután jól megfenyegette az angyalt, újra az öccse felé fordult. – Igazából mázlid van, hogy ideiglenesen megvakultál.

- Mi? Már miért...?

- Legalább nem kell látnod magadat. Szarul nézel ki! – Célzott Dean testvére csak nyomokban fellelhető hajára.

- Az emlékezetem viszont nagyon is jól van, úgyhogy bizton állíthatom, te sem panaszkodhatsz!

- Köcsög!

- Ribanc!

Dean még tán folytatta volna öccse szívatását, de aztán elakadt a szava, amikor hirtelen megjelent az ágya mellett egy csinos, fiatal nővér.

- Ó, magához tért? Miért nem szóltak? – kérdezte helytelenítően szépen csilingelő hangon.

- Szóltam volna én, ha tudtam volna, hogy akkor jön... – a névtáblája pillantott. – Emily. – Ezzel rávetette ezer wattos csábító mosolyát. Ez pedig, úgy tűnik, úgy is működött, hogy épp nem a megszokott kisfiús ábrázatát hordta magán, hanem egy kicsit idősebb, borostás férfiét, mert a lány enyhén elpirult és lesütötte a szemét.

- Jobb lenne, ha most menne, Mr. Ulrich – intézte szavait Samnek. – Mindkettejüknek pihenésre van szüksége.

A magas férfi engedelmesen felállt, de mielőtt akárhová elindulhatott volna, Dean magához húzta, és kárörvendően odasúgott neki.

- Mégiscsak peches vagy, hogy nem látsz. Uhh, a nővérke! – Idétlen vigyorgásba kezdett, amit bár Sam nem látott, de nem is volt rá szüksége, épp eléggé jól ismerte bátyját ahhoz, hogy el tudja képzelni. Rosszallóan megrázta a fejét, aztán hagyta magát átvezetni a szomszéd kórterembe. Amikor a nővér visszajött a szobába, Dean egy újabb csábos vigyort küldött felé, és a feje alá hajtotta a karjait.

- Nem is utálom annyira a kórházakat – sóhajtotta élvetegen, miközben leplezetlenül stírölte a csajt.

Castielnek ekkor lett elege, és jó szokásához híven angolosan távozott.

sliver

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés