- Istenem, hogy lehetettek ennyire szerencsétlenek? – Bobby olyan hangosan kiabált a telefonba, hogy még a szomszéd szobában dekkoló Sam is tisztán hallotta, amit mond.

- Tudom, Bobby, tudom... De végülis eltüzeltük a szellemet, és egyikünk se sérült komolyabban... – mentegetőzött Dean.

- Kép napra hagylak ott titeket, erre belekeveredtek a főzelékbe, nyilván. Nem értem, hogy nem haltatok még meg?

- Öhm...

- Ja, persze, már mindketten meghaltatok párszor.

- Inkább hagyjuk. Mikorra lesznek meg a cuccok? Nagyon szeretnék már újra önmagam lenni.

- Folyamatban van.

- És mikor lesz meg minden?

- Folyamatban van, oké? Hidd el, mindent megteszek, hogy minél előbb megszabaduljak a nyavalygásodtól! – Bobby ezzel fogta, és lecsapta a telefont.

- Király – mondta még a kagylóba Dean egykedvűen, aztán ő is zsebre vágta a mobilját. Sóhajtozva masírozott be a másik szobába, ahol Sam feküdt elnyúlva az ágyon.

- És most mit csináljunk, amíg Bobby vissza nem ér? – intézte kérdését Dean az öccsének.

- Semmit – felelte az. - Egyél egy szalonnás sajtburgert, igyál egy sört, aztán aludj. A szokásos.

- Nekem jobb ötletem van – Dean alaposan felforgatta a zsebeit, míg nem talált egy gyűrött kis cetlit, sebtiben odakapart telefonszámmal. – A nővérke, Sammy, a nővérke!

- Jaj, Dean, egy hétig se bírod ki?

- De, de minek? – vigyorodott el az idősebb Winchester, és már pötyögte is a számot a mobiljába. – Elleszel kettesben Casszel, nem? Nem maradok itt gyertyát tartani.

- Haha!

- Majd’ elfelejtettem, jelen helyzetben az vérfertőzés lenne! Fúj, Sam!

- Nyugodj bele, nem akarom tőled elvenni Cast. Felőlem a tied lehet. Menj, élvezkedj egyet a testében!

- Ó, ne aggódj, nem az ő testében leszek, hanem Emilyében.

- Kösz az infót.

- Apropó, Cas hol van?

- Már vagy tíz perce a fürdőben. Nem hallod, hogy folyik a csap?

- Na ne. Remélem nem csinál semmi perverzséget.

- Képzeld, Dean, nem akar veled mindenki perverzségeket csinálni.

- Nem, tényleg nem. Csak majdnem mindenki!

- Pfff!

Castiel a nyitott csap mellett, nagyjából öt centiméterre a tükörtől állt, és méregette magát. Amikor Jimmy testében volt, szinte soha nem nézett tükörbe, minek is tette volna, és persze soha nem vizsgálta meg magát közelről. Teljesen lényegtelennek tartotta, hogy hogyan néz ki, így hát most furcsállva vette tudomásul, hogy hiányzik neki a megszokott porhüvelye. Nem is vette észre, hogy mikor kezdte teljesen magánék tekinteni, de biztosan akkor, amikor Jimmy otthagyta neki. Most azonban jól megnézte saját magát – különös volt így látni ezt a testet, hogy nem töltötte fel élettel Dean mimikája, mozdulatai, és még ki tudja mije, amitől a sajátjává vált. Az ex-angyal arra gondolt, hogy ha csakugyan ember marad, ahogyan azt Atyja mondta neki, akkor mindezt meg kéne tanulnia. Ha nem tud jó angyal lenni, akkor legalább jó ember legyen.

Addig nézte magát közvetlen közelről, mígnem már kívülről ismerte az egész arcot, a zöld szemek minden árnyalat, az orr és az áll vonalát, s a megszámlálhatatlan halvány szeplőt az arcon mindenhol. Aztán hirtelen úgy érezte, zavarban kéne éreznie magát, ezért gyorsan elzárta a csapot, és visszament a fiúkhoz. Azazhogy csak Samhez, mert Deannek addigra már híre-hamva se volt.

Az idősebb Winchestert szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy délután varrták össze a fejét, és enyhe agyrázkódást diagnosztizáltak nála, este tizenegyre már Emily nővérke háza előtt állt, és a legcsábosabb mosolyát villantotta meg neki.

- Talán be kéne jönnie – mondta enyhén zavarban a lány. – Ellenőrizhetném a kötést a fején.

- Támogatom az ötletet – felelte kajánul Dean, és engedelmesen követte a ma esti hódítását. Odabent viszont egészen egyértelművé vált, hogy eszük ágában sincs a srác sérülését nézegetni, ugyanis alig hogy becsukódott mögöttük az ajtó, Emily magához húzta Deant, és mohón megcsókolta. Ez persze Deannek sem volt ellenére, szenvedélyesen visszacsókolt, és hagyta magát a félhomályban a háló felé vezetni.

- Huhh, bírom a vad csajokat – súgta, amikor a nővérke a nyakát harapdálta végig, és a kabátját tolta le a válláról. Az erre csak vigyorodott egyet, még mohóbban megcsókolta, aztán a nadrágcipzárja felé kezdett matatni. Dean se akart alul maradni, úgyhogy kezdetnek a lány felsője alá nyúlt, lassan végigsimította a hátát, szétkapcsolta a melltartóját, aztán... hirtelen hatalmas nagy robajjal kicsúszott a talaj a lábuk alól, és mindketten a földön a landoltak. Minden elkezdett remegni, a szekrény ajtaja kinyílt, és kiszóródtak a földre a ruhadarabok, odakint nagy csörömpöléssel összetört valami, vagy inkább több valami. Dean villámgyorsan felállt, felsegítette a lányt, és elindult kifelé, éppen kikerülve egy értelmező kéziszótárt, ami a könyvespolcról ugrott le a közvetlenül mellé. Azután elindult a Shakespeare összes, majd egyenként egy lexikonsorozat kötetei, amiből az K-tól M-ig meg is legyintette egy kicsit. Dean azonban nem adta fel, még néhány könyv támadását kivédve, nagy nehezen sikerült kilavíroznia a lánnyal a bejáraton. Odakint sem fogadták sokkal jobb körülmények, akkora földrengés rázta az utcát, hogy tetőcserepek hullottak a házakról, és néhány kisebb fa is megadta magát, elnyúlt a földön.

- Sűrűn előfordul az ilyesmi errefelé? – kérdezte a helyzethez képest higgadtan Dean.

- Még soha nem volt ilyen – felelte rémülten a lány.

- Sejtettem – nyögte a srác, majd előkaparta a zsebéből a mobilját, és már hívta is mindentudó öccsét.

- Mi folyik itt? – kiabálta a telefonba amint Sam belehallózott.

- Attól tartok, mégis igazam volt. Ez a vartol lesz.

- Ez a kis földrengés?

- Tippre Richter-skála szerint 5-6 közötti, szóval annyira nem kis.

Ebben a pillanatban Dean orra előtt néhány méterre egy hatalmas repedés jelent meg, majd rohamosan nőni, és tágulni kezdett, végigszaladt az egész utcán, és magába nyelt néhány villanypóznát. Egy sor szikrapattogás után kialudt minden fény a látóhatáron.

- Ne legyél már olyan okostojás – mondta idegesen a kagylóba, és óvón hátrébb tolta a lányt. – Inkább azt mondd, hogyan lehet kinyírni ezt a valamit! Szerintem a dög mindjárt kijön a földből tőlem pár méterre.

- Jesszus, Dean, húzz onnan, amilyen gyorsan csak tudsz! Fogalmam sincs, hogyan kell megölni!

- Visszavontam, mégsem vagy olyan okos. – Gyorsan lecsukta a telefont, és sietve maga elé terelte a nővérkét. – Hölgyem, most mennünk kell.

A vadász nem volt oda a boldogságtól, hogy menekülőre kellett fognia, dehát nincs mit tenni, néha ezt is muszáj. Ő sem tudta, hogyan lehetne kicsinálni egy bazi nagy filmbe illő kőszörnyet ha nincs kéznél a puskája. Azért annak örült, hogy nem autóval jött, egy lehúzott jobb orral még lehet mit csinálni, de amit benyel a föld, annak végleg lőttek. Nyomában Emilyvel megcélozta a motelt, ahol megszálltak, és legnagyobb meglepetésükre mire futva odaértek már egészen lenyugodott minden, bár a világítás úgy tűnt, az egész városban elszállt, de már nem egyáltalán nem remegett a föld, és a felfordulástól eltekintve minden normálisnak tűnt. Dean persze ettől még korántsem nyugodott meg, sietősen feltépte a szoba ajtaját, és bevágtatott a helyiségbe, de aztán döbbenten megtorpant. Ugyanis nem mindennapi látványban volt része: Azt kellett észrevennie, hogy az öccse egy szál alsógatyában fetreng az ágyon, rajta pedig ő, pontosabban hát Cas, és szenvedélyesen... dulakodnak? Mindenestre aktívan gyűrik maguk alatt a lepedőt. Úgy néhány méterről nézvést egészen félreérthetetlennek tűnt a helyzet. Dean egy pillanatig még leesett állal állt az ajtóban, képtelenül arra, hogy bármit is reagáljon, de aztán megjelent mögötte a rémült Emily, és beljebb tolta a szobában. Erre aztán az ágyon ölelkező pár szétrebbent, Cas gyorsan felpattant, és ziláltan, kócos hajjal sietett oda Deanhez.

- Légy szíves, szólj rá az öcsédre – mondta neki idegesen.

- Mi a...  ööö... mi van? – kérdezte zavarodottan Dean.

- Le akarta szedni a kötéseket a szeméről! Mondtad nekem, hogy semmiképp sem hagyjam, mert az orvos szerint maradandó károsodásokat szenvedhet.

- Dean, félreérted a helyzetet – szólt közbe Sam. – Tényleg félreérted.

- Aha – felelte hitetlenkedve.

- Igen, mert én... szóval én tényleg le akartam szedni azokat az izéket, hogy el tudjak menni segíteni neked, de ez a szerencsétlen nem hagyta.

- Én próbáltam beszélni vele, de nem hallgatott rám, ezért kénytelen voltam megakadályozni.

- Úgy mentegetőztök, mint egy rajtakapott szerelmes pár – közölte Dean.

- Félreérted, komolyan! Azért voltam gatyában, mert már aludtam, a földrengésre ébredtem – folytatta Sam.

- Nyugi, nem leszek féltékeny – folytatta Dean, már nagyon vigyorogva. – Sajnálom, hogy így rátok törtem. Kértek még egy órácskát?

- Ugyan! Viheted Cast! Nem fogok leselkedni, ígérem.

- Haha, na most már mondhatod, nem én bújtam ágyba vele!

- Én sem! Nem arról van szó, ő csak rámugrott, hogy lefogja a kezeimet...

- Szóval te voltál a lány? Fúj, Sam! Nem érdekelnek a részletek!

- Idióta vagy!

- Te meg homi.

- Köcsög!

- Ribanc!

- Furák vagytok, srácok – szólt közbe Emily, aki megszeppenten álldogált a sarokban. Amikor Sam realizálta, hogy nem csak fiúk vannak a szobában, gyorsan a takaró felé tapogatózott, hogy maga köré tekerje, de nem találta sehol sem, ami nem is meglepő, mert az ágy mellé volt hullva a földre. Amikor rájött, hogy úgyse sose fog rálelni, inkább kihúzta maga alól a lepedőt, és azzal takarta el a testét. Szemmel láthatóan roppantul zavarban volt.

- Dean, azt hittem, megbeszéltük, hogy szólsz, mielőtt csajt hoznál fel a szobánkba – mondta heccelődve.

- Te se szóltál, hogy együtt vagy Cassel.

- Fiúk, nem akarok közbeszólni – szakította félbe őket az említett angyal -, de nem lenne fontosabb dolgunk most ennél?

- Persze. De most mit szólsz, Sam? Casnek semmit sem jelent, ami köztetek történt. Nem szar?

- Gyerekes vagy, Dean.

- Te vagy kölyök, öcsi. Pöttöm.

- Kétszer nagyobb vagyok nálad.

- Aha, kétszer nagyobb barom.

- Nem koncentrálhatnánk a problémára? – vetette közbe újra Cas, sürgetően. Emily diszkréten lepisszegte, mert kezdett kíváncsi lenni, hogy mi lesz ebből a jelenetből, azonban ezzel elkésett, mert Sam végre realizálta, hogy eléggé hülyén viselkednek, és nem oltotta tovább a bátyját.

- Mi történt a vartollal? – szegezte a kérdést Deannek.

- Honnét tudjam? Elmentem onnan, ahogy mondtad.

- Szerintem szerencsénk van, még nem jött ki a föld alól.

- Honnan veszed?

- Különben már lángolna a fél város. Nem lángol, ugye? Gondolom azt azért mondtad volna. Bár téged ismerve...

- Nem, nem ég semmi. Akkor mi van? Biztos megijedt tőlem.

- Azt kötve hiszem. Valószínűleg csak tart egy kis pihenőt.

- A szieszta ebéd után szokott lenni.

- Szieszta? Dean, te ilyen szavakat is ismersz? Komolyan meglep.

- Nem értelek titeket – szólt közbe megint a sarokban kuksoló lány.

- Persze, hogy nem – felelte magától értetődően Dean.

- Á, megvan. Nem elég, hogy egy földrengés miatt tropára ment a házam, most itt vagyok egy rakás diliházból szökött buzi között. Miért büntetsz, Istenem? – sóhajtotta a szemeit forgatva.

- Isten nem büntet senkit, ő maga a szeretet – tette hozzá nyugtatgatóan Castiel.

- És bár azt nem tudom megmondani, hogy ezzel a kettővel mi a helyzet, de én a lányokat szeretem, higgye el. De még mennyire szeretem! – tette hozzá Dean.

- Akkor én most megyek – felelte egykedvűen a lány.

- Oké, de szivi... ne haza menj. Tudod mert ööö... – kezdte az idősebb Winchester, de aztán elakadt, végülis nem mondhatta a lánynak, hogy bármelyik pillanatban kibújhat egy szörny a háza előtti szakadékból.

- Mert lehet, hogy még nincs vége. – folytatta Sam. – Talán ez csak előrezgés volt, és most valami sokkal rosszabb jön. Ami azt illeti, a legjobb volna, ha elmenne egy kis időre a városból.

- És szóljon mindenkinek, akivel találkozik, hogy menjenek ők is - tette hozzá a bátyja.

- Aha – felelte Emily cinikusan. – Mindenféleképpen azt fogom tenni.

Ezzel kifordult az ajtón, és elsietett. Magában megjegyezte, hogy ilyen szar napja is rég volt már, nem elég, hogy nem jön össze az esti numera, de a nyakába borul a saját háza, aztán átrángatják egy poros motelszobába, ahol is az említett éjjeli elfoglaltsága in flagrante találja a pasiját egy másikkal. Ez még a nála erősebb idegzetűeknél is kiverné a biztosítékot, az tuti.

- Szerinted hallgat ránk? – tette fel a költői kérdést Dean.

- Szerintem értelmi fogyatékosnak gondol benneteket – közölte szárazon Cas.

- Ó, kösz – vágta rá amaz felháborodottan.

- Nincs mit.

- Akkor térjünk rá a legégetőbb problémánkra – szólt Sam.

- Erre most mondhatnék vagy száz poént a szexuális irányultágoddal kapcsolatban, de lásd, kivel állsz szemben, kibírom – vágta rá Dean.

- Szívemből mondom, hálás vagyok.

- Szeretném tudni, hogy mi van veletek, fiúk – mondta Cas. – Itt beszélgettek nyugodtan, mikor bármelyik pillanatban megjelenhet ez a vartol, és én nem tudlak megvédeni titeket.

- Hát, Cas, megszoktuk már a helyzetet, egyfolytában majdnem meghalunk. Néha nem csak majdnem – felelte Dean.

- Nem, igaza van – ellenkezett Sam. – Ha nem csinálunk valamit, akkor ez a város el fog pusztulni.

- Nemsokára minden el fog pusztulni, Sammy, nem mindegy? – felelte teljesen nyugodtan.

- Hogy mondhatod ezt? Meg fogjuk oldani a helyzetet! Még nem tudjuk, hogyan, de meg fogjuk, te is tudod.

- Mit, megmentjük a világot? Ugyan már, ezt csak azért mondod, mert engem szajkózol! Sosem hittem benne, akárhányszor is próbáltalak nyugtatni vele. Nem. Meg fogunk halni.

- Akkor nem értem, miért akartál megmenteni a szellemtől? Miért nem hagytad, hogy megöljön, ha nekem már úgyis lőttek, hm? Sokkal egyszerűbb lett volna, mint szenvedni a végéig!

Dean erre elhallgatott, búsan lehajtotta a fejét, majd lerogyott a másik ágyra.

- Nem tudom végignézni, ahogy meghalsz – Szinte suttogta maga elé. – Még egyszer nem.

- Akkor ne csináld – mondta érzelemmel teli hangon Sam. Majd bizonytalanul felállt, és vadul matatni kezdett az éjjeliszekrényen. – Fel kell hívnunk Bobbyt. Ő tudni fogja, hogy mit csináljunk.

Amint megtalálta a mobilt, már tárcsázta is számát, és alig bírta türelemmel kivárni, míg 4-5 csörgés után az öreg felvette a telefont.

- Szia, Bobby!

- Várj kitalálom – hallatszódott a vonal másik végén. – Bajban vagytok.

- Hát ööö... szóval igen. – vallotta be töredelmesen Sam.

- Ki vele, most mi kéne? – szólt Bobby kelletlenül.

- Mit tudsz a vartolokról? – folytatta Sammy csevegő hangnemben.

- Micsoda??

- Leginkább az érdekelne, hogyan lehet megölni őket.

- Ó, ne.

- Sajnos de.

- Így fejből fogalmam sincs, utána kell olvasnom. De biztos, hogy ez lesz az? Köze van ennek a gyilkos öngyilkosságokhoz?

- Á, nincs. Azt már letudtuk, ez valami vészesebb.

- Jellemző, miért van az, hogy ahol ti vagytok, ott a baj? Hihetetlen! Mennyi időnk van?

- Pontosan? Passz. De már látszik a feje, anyuka.

- Mi???

- Szerintem vicces volt. Vicces volt, ugye, Dean? – Sam a bátyja felé fordul, mivel nem lát, így hát csak körülbelül belőve a helyzetét.

- Röhög a májam – reagálta le Dean rezzenéstelen arccal.

- Úgy érted, a vakbeled.

- He?

- Úgy mondják... áh, mindegy – Újra a telefon felé fordul. – Úgyhogy Bobby, mit tudsz mondani?

- Nem sokat! Hadd gondolkozzak. Kő és tűz, ha jól emlékszem.

- Igen, eddig én is eljutottam.

- Hát, a kővel nem tudunk mit kezdeni, de a tűz...

- Értem mire gondolsz. Gondolod, hogy beválik?

- Nincs jobb ötletem.

- Oké, hát akkor... majd hívlak... remélem.

Ezzel lerakta a telefont. Ezek a Winchesterek már csak ilyenek, folyamatosan köszönés nélkül csapják le a telefont.

- Na? – kérdezte lényegretörően Dean.

- Ha minden igaz, vízzel meg lehet ölni.

- Vízzel? Nem szeret fürdeni, vagy mi van?

- Tűzből áll a teste, szóval csak el kell oltani.

- Veszünk pár vízipisztolyt? Jó móka lesz.

- Nem hinném, hogy ilyen egyszerű lenne, Dean.

- Valahogy sejtettem.

Még folytatták volna az értelmes társalgást, de félbeszakította őket egy hatalmas robaj, ami nagyon úgy hangzott, mintha valami szörnyűség tépte volna ki négy sarkából az ajtót, és bevágtatott a szobába, hogy gyors véget vessen a fiúk viszontagságos pályafutásának. Sam ijedten védekező állásba helyezkedett, de a támadás nem érkezett, helyette viszont egy női hisztérikus sikoly hasított a levegőbe.

- Emily – mondta csodálkozva Dean.

Erre Sam némileg megnyugodott, leengedte a kezeit, és gyorsan ellenőrizte, hogy a lepedő, amit maga köré tekert, még mindig kellőképp takarja-e a testét.

- Édes Istenem, édes kibaszott Istenem, azt hiszem tévedtem, mégsem vagytok őrültek.

- És meleg sem vagyok – szólt közbe Dean.

- Valami... – folytatta nem törődve a férfivel. – Valami ott a házam előtt... valami kijött a földből! Valami óriási... szörnyű... valami valami. És lángol... és...

- Nincs több időnk, Dean! Mit csináljunk? – vág a rémült lány szavaiba Sam.

- Te vagy az ész a csapatban! – kiabált rá idegesen az öccsére Dean. – Találd ki!

- Oké-oké, nyugi. Víz – gondolkozott hangosan Sam. – A picsába, miért nincs itt valami tenger? Vagy legalább tó. Egy víztározó?

- Van egy ötletem.

- Mondd, mit csináljak.

- Te Sammy, semmit. Szépen itt maradsz, vaksikám. Cas, gyerünk, te fogsz nekem segíteni. – A falat támasztó angyalra nézett.

- Én? – kérdezte az csodálkozva. – Mondtam, hogy nem vagyok már angyal, nem tudok...

- Kénytelen leszel – felelte ellentmondás nem tűrően. – Hajrá! Öcskös, te meg maradj nyugton. És az Istenért, öltözz már föl!

- De...

- Épp eleget láttunk belőled. – Ezzel letudta családi kötelességeit, és Emily felé fordult. – Ne félj, a kezemben tartom az irányítást. Csak maradj itt, oké?

- Oké – hebegte semmivel sem nyugodtabban a lány. Egy kicsit sem érezte magát biztonságban ebben a bolond bagázsban, de miután végignézte, hogy a háza belepottyan egy óriási szakadékba, és helyette lassacskán kitüremkedik egy lángoló kőrakás, végülis már minden mindegy volt.

...

- Határozottan úgy érzem, hogy ez nem volt a legjobb ötlet – dünnyögte magának Castiel, miközben átvette bal kezébe a jobban szorongatott puskát, hogy megtörölje izzadt tenyerét. Tagadhatatlanul érezte már magát magabiztosabban is, mint most, mindenféle angyali erő nélkül, egy vacak fegyverrel a kezében. Mindezt köszönhetően Dean Winchesternek. Csak remélni lehet, hogy a srác tudja, mit csinál. Cas gyorsított a léptein, amikor megérezte, hogy a talpa alatt újra enyhén remegni kezdett a talaj, és valami dögletes bűz csapta meg az orrát. Néhány másodperc múlva már nem csak enyhén rázkódott a föld, hanem valósággal őrjöngött, mintha egy vulkán akarna kitörni, és néhány utcai lámpa valami különös oknál fogva megint szikrázni kezdett. Nagyot nyelt, amikor befordult a következő utcába, és megpillantotta maga előtt a mély szakadékot, ami félig-meddig magába nyelt két szemközti házat, és folyamatosan tágult még így is. De nem ez volt a legrosszabb, hanem az a valami, ami kifelé jött az árokból. Castiel döbbenten engedte le a puskát, és nézte a lehetetlenül lángoló halmot, ami egyre magasabbra és magasabbra hágott. Az angyal lepillantott a fegyverére, majd fel, a jó pár méterre fölé magasodó szörnyre. Legalább ötször akkora volt, mint egy ember, minden terjedelmében.

- Méghogy nem haszontalan – sóhajtotta magának a gyermekjátéknak tűnő apró puskát nézve. - Menni fog – tette hozzá saját magát bíztatva, cseppet sem meggyőzően. Mozdulatlanul várt még egy kicsit, amíg a vartol teljes egészében ki nem bújt a föld alól, és meg nem mutatta kisebb torony nagyságú testét teljes egészében. Arc nyomokban sem volt található rajta, sőt, tulajdonképpen fej, és végtagok sem, tényleg egy nagy kupac kőtörmelék volt, a kisebb darabkák közt kicsapó lángnyelvekkel. Teljesen biztos volt, hogy a puska meg sem legyinti, ennek ellenére, amikor egy hatalmas kőomlás hangjával megmozdult, a nem messze tőle álldogáló angyal beléeresztette a tárát. Azonban a vartol úgy tűnt, észre sem vette, vagy ha igen, mit sem törődött vele, lassan elindult Cas irányába. Nem lépett, hisz lábai nem voltak, inkább csak gördült, de egyenletesen, és megállíthatatlanul haladt. Castiel ijedten hátrált előle, aztán kitért az útjából, miközben kapkodva, ügyetlenül töltötte újra a fegyverét. Kibiztosította, és hátulról újra belelőtt a félelmetes teremtménybe, de annak ez még mindig fel sem tűnt, rendíthetetlenül ment előle, tűzcsíkot hagyva maga után. Az apró lángok elhaltak magukban a betonon, mivel nem volt mibe belekapniuk, de a vartol, útját számításba véve, nemsokára belegyalogol a közeli parkba, ahol a száraz őszi avar, és csupasz, halott fák fogadják, amik tudvalevőek igen könnyen megadják magukat a tűznek. Arról nem is beszélve, hogy a füves övezeten túl egy iskola terpeszkedett, jobb esetben a földrengés miatt kiürítve, de hát sose lehet tudni! Castiel a kétségbeeséssel fogócskázva kezdett rohanni az utána, menet közben belelőve még néhányat – nem volt nehéz eltalálni, akkora volt, hogy beterítette nagyjából az egész látószögét. Még mindig semmi. Fogalma sem volt, mivel kelthetné fel a figyelmét. Mit szokott ilyenkor Dean Winchester csinálni?

- Hahó, te nagy dög! – kiáltotta tiszta hangerőből. Persze Dean hangján, így az egész valahogy természetesnek tűnt. – Te kövér, undorító rohadék!

A vartol erre mintha egy pillanatra megtorpant volna, ezek szerint tehát hall, még fül nélkül is, és érti is, amit mondanak neki, bár persze az is lehet, hogy csak véletlen volt, mert utána rögtön folytatta útját. Azonban Castiel felbátorodott, és még hangosabban üvölteni kezdett.

- Figyelj ide, te szerencsétlen földagyú! Nem hallasz, sükedék?! Rondaság!!

A vartol erre már szemmel láthatóan elbizonytalanodott célját illetően, egész teste mintha megremegett volna, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha el akarna dőlni, de aztán semmi ilyesmi nem történt.

- Mi van, vakond? – folytatta tovább a piszkálást Cas, maga is meglepődve, hogy működik a dolog. – De ronda vagy! – folytatta teljes beleéléssel. – Egyszerűen ocsmány. Annyira ronda vagy, hogy... – Keresett volna még hasonlatokat, de nem volt hozzá elég a mocskos szókincse, és akárhogy is gondolkozott, nem jutott eszébe több dolog Deantől. – Ilyen rondát még soha életemben nem láttam.

Ebben a pillanatban már egész biztos volt benne, hogy sikerült felidegesítenie, mert a testéből hirtelen még nagyobb lángok kezdtek kicsapni, egészen az égig szöktek, és fenyegetően elindult Cas felé. Az angyal épphogy megörült volna annak, hogy bejött a terve, de hirtelen realizálta, hogy veszélyben van, mégpedig kőkemény életveszélyben, ugyanis a tényből, miszerint ő ember, logikusan következik, hogy meg is tud halni. Mégpedig nagyon nem akart meghalni, mikor éppcsak hogy világra jött mint emberi lény, és különösképp nem akart meghalni Dean testében. Így hát szörnyen pánikba esett, és eszeveszetten menekülni kezdett, a vartol pedig annak rendje módja szerint követte, ahogy felébredt benne a vadászösztön a zsákmány láttán. Cas még megfordult, és belelőtt párat a szörny fejének vélt helyére, de továbbra sem tudta megsebesíteni, úgyhogy el is hajította a puskát, és inkább minden energiáját arra használta fel, hogy meneküljön. Angyali erejéhez is mindhiába fordult, nem találta sehol sem, úgy látszik, az utolsó morzsáig elveszítette már. Nem maradt neki más hátra, mint a rohanás. Abban viszont úgy tűnt, meglehetősen jó, mert csak szaladt, és szaladt, de a vartol nem érte utol – vagy talán csak ki akarta élvezni a helyzetet hogy ő a főnök. És Cas, bár teljesen elveszítette a fejét, de azért arra mégis emlékezett, hogy mit kell tennie, a város széle felé rohant. Végülis sikerült, bár nem igazán így tervezte, tulajdonképpen fogalma sem volt, hogyan tervezte, de sikerült maga után csábítania a vartolt, aki hagyta elterelni a figyelmét, és ostoba kutya módjára rohan a gazdája után. Csak az a különbség, hogy jelen esetben ha véletlenül elérné a gazdáját, annak végleg annyi lenne.

Már egészen kiértek a városból, maguk után hagyták az utolsó házakat is, bár ez egy ilyen kicsi, inkább falu esetében nem jelent nagy távot, de Castiel így is rettenetesen kifáradt, egyre lassult, és levegőért kapkodott, a sötétben folyvást megbotlott a föld apró buckáiban és a ritkán elszórt száraz kórókban, de tudta, hogy nem állhat meg, még bírnia kell. Hátát sütötte a vartol testéből áradó tűz melege, és ez újra és újra figyelmeztette arra, hogy mi történik, ha nem siet eléggé. Mindezek ellenére érezte, hogy lassan kifogy az erejéből, össze fog esni, és akkor mindennek vége lesz.

Már az utolsó erőtartalékait használta, amikor óriási megkönnyebbülésére a távolból egészen halkan sziréna vijjogását hallotta meg, és kisvártatva megpillantotta a messziről szűrődő kékes-piros pulzálást is. Ez újra erőt adott neki, és hamar végigjárta a megkönnyebbülés, holott még egyáltalán nem menekült meg, de tudta, hogy nemsokára meg fog. Néhány perc sem telt el, és a böhöm nagy, piros járgány odaért hozzájuk, fullasztó port kavarva lefékezett, majd a kormány mögül kipattant sofőrje. A vartol szemmel láthatóan fel sem vette a körülötte végbement változásokat.

- Na ezt edd meg, te rohadék! – kiabálta Dean, és kirántotta a kocsi hátuljából a gondosan feltekert csövet, majd ugyanazzal a mozdulattal kitekerte a csapot. A cső végéből azonnal kitört a víz, olyan erősen, hogy majdnem hátrébb lökte Deant, de aztán az átvette felette az uralmat, és a slag szépen meghunyászkodott kezében. Gyorsan a meglepett vartol felé irányította a vízsugarat, míg Castiel jó pár méterrel arrébb ugrott, és elhasalt a földön. A hatalmas, ijesztő teremtmény iszonyú hangot hallatott magából, valami mélyebbet, és velőtrázóbbat, mint az üvöltés, inkább a mennydörgéshez hasonlatosat. Ahogy a víz elérte tűzzel borított testét, annak rendje módja szerint hangosan sercegni kezdett, ahogy a két elem harcba keveredett egymással. Egyik pillanatról a másikra egyértelművé vált, hogy ezt a küzdelmet melyik nyeri, ugyanis a vartol nagy robajjal összeesett, és Castiel még mindig a közvetlen közelében feküdt, így arra sem lévén ideje, hogy felálljon, ijedten távolabbra mászott, aztán a hátára fordult, és úgy nézte, mi történik. A szörny testéből  néhány kisebb kődarab vált le, amik a földre hullottak, és messze gurultak, aztán egyre nagyobb és nagyobb darabok szakadtak le, és engedve a gravitációnak a porba zuhantak. Mire az összes víz elfogyott, és a cső már csak néhány cseppet tudott kisajtolni magából, a vartolból egy nagy kupac kőtörmelék maradt, alatta alig derengve valami izzás-féle. Akkor Dean elhajította a slagot, és Cashez szaladt.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva, mellé térdelt a földre, és ülő helyzetbe segítette az angyalt.

- Legközelebb te leszel a csali, és én hozom a tűzoltóautót – felelte fáradtan Cas.

- Az angyalok nem tudnak vezetni – mondta megkönnyebbülve Dean, aztán felállt, és maga után húzta a férfit is. – Kérdezd csak az impalát, amiért amúgy még elverlek egyszer.

- Már nem vagyok angyal – jegyezte meg újra Cas. – Mellesleg embernek lenni szívás.

- Nekem mondod? – mosolygott Dean. – De azért néha egész jó is tud lenni.

- Biztosan – sóhajtotta kétkedőn Cas.

sliver

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés