Sam már majdnem megőrült az idegességtől, annyira aggódott a bátyja és Castiel miatt, de leginkább azért, mert ő nem lehetett most velük, hogy kivegye részét a harcból. Persze, nagyon jól tudta, Dean megoldja nélküle is, sőt, még a fejéhez is vágná, hogy jobb is hogy nem jött, legalább nem kell még rá is vigyáznia közben. De tény, hogy minden munka közül a várakozás a legrosszabb, és várakozás nyomorékként még annál is rosszabb. Így, hogy lefoglalja magát, egészen hosszú beszélgetésbe bonyolódott Emily nővérkével, végre valahára már rendesen felöltözötten, aki fél óra múltán már betéve tudta, hogy ki is a két testvér, és mi a foglalkozásuk, bár ez utóbbit a látottak ellenére is hitte is, meg nem is. Castiel valódi kilétét Sam már nem osztotta meg a lánnyal, szintén felesleges lett volna kitérnie a testcserés malőrre, belátta, hogy már így is éppen eléggé elmeháborodottnak nézi a lány mindhármójukat.

Akárhogy is, nagy kő esett le Sam szívéről, amikor nyílt az ajtó, és meghallotta a belépők nevetgélését.

- Sammy – mondta Dean, nem a saját hangján, de eltéveszthetetlen hangsúllyal. – Kinyírtuk a dögöt! Megmentettük a várost.

- No, hála Istennek, bocs, Castiel, nem úgy értettem. Komolyan kételkedtem abban, hogy sikerülhet.

- Ne félj, amíg engem látsz! – mondta nevetve Dean. – Oké, tudom, ez szar poén volt, de kihagyhatatlan.

- Hihetetlenül vicces vagy, Dean – nyögte cinikusan Sam.

- Jaj, ne legyél már ilyen, öcsi! Minden szép és jó, nos, majdnem minden, szóval ünnepeljünk! Hölgyem, meghívhatom egy italra? – kérdezte Emily felé fordulva.

- Hátööö... egy sör jól esne.

- Egy nő, aki sört iszik! – Dean nagyot cuppantott a levegőbe. – Ennyire nem lehetsz tökéletes!

Sam csak a fejét csóválta magának, és fő a változatosság visszafeküdt az ágyra. Egyszerűen utálta, hogy nem lát, és ennyire bizonytalannak kell lennie mindenben maga körül.

- Oké, akkor hozok mindenkinek. Neked is, Cas, megérdemled! Innod kell!

Cas erre semmit sem reagált, mert rögtön megérkezésük után lerogyott az egyik székre az asztal mellé, és csak nézett ki a fejéből. Semmi erőt nem érzett magában, annyira nem, hogy talán még életében nem volt ennyire fáradt, ami nagy szó, figyelembe véve mennyi szar dolog történt vele a legutolsó időkben. De soha nem érezte még ezt a végsőkig kimerült, testi fáradtságot, mint most, emberként, és újdonságában csak még jobban kiakasztotta. Leginkább csendes önsajnáltatással volt elfoglalva, amikor egyszer csak arra eszmélt, hogy Emily lezöttyen a mellette lévő székre, és fikszírozni kezdi.

- Hello – köszönt neki mosolyogva a lány. – Cas, igaz?

- Castiel – javította ki az angyal.

- Furcsa egy név! De tetszik.

- Köszönöm – felelte zavarban.

- Mondd csak, te olyan őszintének látszol... igaz, amit ezek ketten mesélnek?

- Az apokalipszisről? Teljesen.

- Az apo... – kezdte a lány hitetlenkedve, mert azért ennyire mélyen nem ment bele a dolgokba Sam, de aztán megakadt. – Mindegy. – Sóhajtott magában. Talán mégis őrültek, ám ha nem, jobb nem tudni. – Fáradnak tűnsz, jól vagy?

- Fáradt vagyok.

- Szegénykém – búgta a lány, és cicásan Cas ölébe húzódott. Ujjbegyeivel végigsimította enyhén borostás álla vonalát, mire Cas lemerevedett, és még inkább zavarba jött, aztán segélykérően felnézett a belépő Deanre, aki sörösüvegekkel a kezében, összevont szemöldökkel vette észre a párocskát.

- Na itt van – trappolt oda melléjük, Emily kezébe nyomta az egyik üveget, és nyújtott egy másikat Casnek is. Ez utóbbi gyorsan kinyitotta, és nagyot húzott belőle, aztán egy másodperc múlva majdnem kiprüszkölte az egészet, mert a lány bájosan mosolyogva megsimogatta a mellkasát. Dean ugyan kicsit bosszús volt, amiért a nővérke nem őt részesíti ebben, de közben nagyon vigyorgott magában a kétségbeesett Cast látva. Miért van, hogy az angyal kicsit sem ijed meg, ha farkasszemet kell néznie Luciferrel, de ha közelébe kerül egy lány, inába száll a bátorsága, és legszívesebben elszaladna? Aranyos.

Emily persze nem hagyta abba a férfi inzultálását, gondolta, biztos csak szégyellős egy kicsit, de pont ez volt a zsánere: jófiúk, akiket meg lehet rontani.

- Örülök, hogy... örülök, hogy abbamaradt végre a földrengés – bazsalyogta a lány igen közel Cas füléhez. – De nagyon megijedtem ám – folytatta nyafogva, és az egyik karját Cas nyaka fölé csúsztatta.

Castiel arcán őszinte, mély rémület futott végig, és kínosan félrenézett. Dean ennél a pontnál sajnálta meg annyira az angyalt, hogy nem tudta tovább nézni, pedig igazán érdekelne volna a folytatás.

- Elnézést, nővérke, de szerintem lassan menned kéne. Hosszú nap áll mögöttünk, és Cas nagyon fáradt.

- Mi? – kérdezte kelletlenül a lány.

- Nem akarod megnézni, mi van a házaddal? Tényleg nem értelek, egy kicsit talán túl könnyedén veszed a dolgokat.

- Ezt pont te mondod? – vetette közbe csöndesen Sam. Ő sajna kimaradt a műsorból, így nem sokat értett az egészből.

Emily rosszallóan végigmérte Deant, aztán a nagyjából karjai közt ülő Cast, majd elhúzódott tőle, és felállt, amitől Cas szemmel láthatóan megkönnyebbült.

- Á értem... szóval ti mégiscsak egy pár vagytok? – kérdezte Deantől.

- Mi? Nem, dehogy! – vágta rá nevetve Dean.

- Oké, nem gáz, nincs nekem semmi bajom ezzel, komolyan. Csak azt nem értem, akkor mit kerestél nálam tegnap este? Féltékennyé akartad tenni, amiért az öcséddel kavar?

- Mi, jesszus, dehogy, miből vontad le ezt a következtetést?

- Szóval igen? Óh, hát ez kellemetlen. Remélem, rendben lesztek, de én most megyek. Igazad volt, megnézem mi van a házammal. Talán be kéne mennem a kórházba... biztos vannak sérültek. Mit keresek én itt egyáltalán?

Ezzel búcsúfanfárt nem várva, a fejét csóválva kisétált az ajtón. Beismerte magának, hogy eléggé hülyén viselkedett, nem vall éppen megfontolt, felnőtt nőre, hogy lepacsizik egy gyanúsan elmeháborodott és szexuálisan bizonytalan hovatartozású trióval, miközben a várost szokatlan földrengéssorozat rázza meg, arról nem is beszélve, hogy bemesélte magának, hogy a buggyantaknak igazuk van, és azt hallucinálta, hogy valami szörny mászik ki a föld alól. Ugyan, marhaság! Teljesen az.

- Na ezt is buktam – nyögte a fejét vakargatva Dean. – Pedig már majdnem megvolt! És amikor azt mondom, majdnem, szó szerint értem. Köcsög vartol!

- Jól bemutatkoztunk neki – jegyezte meg Sam. – Akkor én most talán felhívom Bobbyt.

- Oké... Én meg megyek, zuhanyzok egyet. Brr, még belegondolni is borzasztó. – Irritáltan az idegen hajba túrt, amit a fején volt kénytelen viselni. – De majd nem nézek oda.

Persze odanézett, de egyes szám első személyben nem is tűnt annyira zavarbaejtőnek a dolog, úgyhogy bár sietősen, de azért nyugodt lelkivilággal mosakodott meg. Azután, mivel már amúgy is majdnem reggel volt, úgy döntött, meg is borotválkozik. Úgysem sűrűn látta még Cast borosta nélkül, és saját magán sose bírta elviselni a szőrt. Furcsán deja vu érzése volt, amikor a tükörbe nézett, úgy érezte magát, mintha ez is egy lenne azon számos alkalmak közül, amikor az angyal, fütyülve az intim szférájára, pár centi távolságra az arcától materializálódott. Nem bírt elvonatkoztatni a kék szemektől sem, amik visszanéztek rá a tükörből, úgyhogy gyorsan, de óvatosan, hogy ne vágja meg magát a szokatlan arcszerkezete miatt, megborotválkozott. Sóhajtozva kapta magára friss ruháit, amik persze jól néztek ki rajta, de valahogy mégis kényelmetlen volt a viselésük, és kilépett a fürdőből. A szobában igazi idilli kép bontakozott ki előtte, a felkelő nap halvány derengésében: az öccse rezzenéstelen arccal, mélyen aludt az egyik ágyban, a takarót természetesen a földre túrta, a másikban pedig Cas teljesen felöltözve, az éjszakai koszos, izzadt ruhájában, háton feküdt, egyik keze a földre hullva, és hangosan horkolt.

Dean vidáman méregette végig őket, de aztán elkomorult, és karba tette a kezét. Nagyon bájosak, de akkor hol fog most ő aludni? Egy ideig szemezett a kanapéval, aztán inkább arra gondolt, hogy egyiküket, leginkább Cast, lerugdossa az ágyról, de az annyira mélyen aludt, hogy meggondolta magát. Az is igaz, hogy megérdemli. Inkább fogta magát, kiment, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót. Odakint nagyot nyújtózkodott, és beszívta a hűvös hajnali levegőt. Ha minden jól ment volna, akkor most Emily ágyában lenne, talán még mindig akcióban, de hát mindegy, így alakult.

- Mostantól három ágyas szobára lesz szükségünk? – sóhajtotta fáradtan, aztán az impalához sétált, és beszállt. Mosolygott, amikor a kocsi motorja kellemesen felmordult. Szerette ezt a hangot, és szívesen hallgatta a hosszú kilométerek alatt, amikor Sam lekókadt fejjel aludt az anyósülésen, és nem akarta felkelteni őt Metallicával vagy Led Zeppelinnel.

- Baby, elvihetlek egy körre? – súgta maga elé, és végigsimított a műszerfalon.

...

- És akkor most mi van? – kérdezte Dean, és zavartan vakargatta a fejét. Ettől még jobban zavarba jött, mert még mindig Jimmy testében volt, és túl hosszúnak érezte a haját.

- Mit tudom én – felelte türelmetlenül Sam. – Biztos, hogy itt voltatok? Úgy értem, elég nagy itt a pusztaság, és minden ugyanúgy néz ki.

- Igen, tuti! Különben meg egy kilométeres körzetben mindenhol feltűnne egy ekkora nagy rakás kő. Nem, az a helyzet, hogy eltűnt, felszívódott, nyista.

- Ha életben maradt, akkor biztos visszament a föld alá, de hallottál te újabb földrengésről? Nem párologhatott csak úgy el!

- Hát, pedig nagyon úgy néz ki. És akkor most mi lesz?

- Semmi. De miután leszedtem a kötéseket a szememről újra utánanéztem, és rájöttem, hogy miért pont ilyen időközönként mászik ki a föld alól: a csillagok állása miatt. Szóval valószínűleg most újabb száz évig nem jön majd.

- Valószínűleg?

- Ha mégsem ölted meg.

- Hát, legfeljebb majd visszajövünk.

- Azon is gondolkoztam... – kezdte Sam

- Na, ez már rosszul kezdődik.

- Haha. Szóval azon filóztam, hogy miért pont most, annyi év után jelent meg David Connor szelleme. Véletlenül pont a vartol érzekése előtt? Nem hiszem. Szerintem tudta, hogy a dög jönni fog, és így akarta figyelmeztetni az embereket.

- Figyelmeztetni? Úgy, hogy kinyírja őket?

- Tudod, hogy milyenek a kísértetek, egészen máshogy érzékelik a világot, és máshogy is fejezik ki magukat. Connor életében is, a vartol érkezése előtt, hangoztatta, hogy veszély közeledik, de senki nem hallgatott rá. Így hát ezúttal egy kicsit durvább eszközöket vetett be.

- Na de ennyire? Ez egy kicsit talán erős volt.

- Nekem mondod? – sóhajtotta Sam, és végigsimított ritkás hajjal takart fején.

- Apropó, jól van a szemed? – kérdezte Dean.

- Abszolút. Még azt a pattanást is tökéletesen látom a homlokodon.

- Mi? Akkor annyira mégsem láthatsz jól, mert nincs ott semmi. Te vagy az, akinek mindenféle ragyák vannak a pofáján.

- Nem nekem vannak szeplőim. Tudnám kitől örökölted! Biztos a postástól.

- Maradj már, Sammy! – Dean jól hátba vágta az öccsét. – Bár néha jó lenne, ha nem csörgedezne Winchester-vér az ereimben – tette hozzá búsan.

- A vérünkben van a sorsunk – bólogatott Sam.

- Persze, a vérünkben van, hogy fasza démonvadászok legyünk, amilyen apa is volt. Bár, az enyémben talán kicsit jobban. Talán inkább te származol a postástól?

- Tudod, hogy nem erre gondoltam, Dean – mondta Sam komolyan. – Porhüvelyek vagyunk, és ez ellen nem tudunk mit tenni. De tudod, mire gondoltam? Talán nem is kéne.

- Egy hete még leharaptad a fejem, amikor ezt mondtam.

- Komolyan beszélek, Dean. Én meg tudnám menteni a világot. Bobby a démon fölé kerekedett, és önmagát szúrta le helyetted. Ha neki sikerült, talán nekem is sikerülne, megnyitnám a pokol kapuját, és beleugranék...

- Ezt felejtsd el! – Dean, a testvére elé állt, és dühösen az arcába kiáltotta. – Miket beszélsz? Aki Bobbyt megszállta, csak egy egyszerű, mezei kis démon volt. Mi pedig Luciferről beszélünk!

- De neked sincs ennél jobb ötleted. Dean, meg kéne próbálnunk! Ez az egyetlen lehetőség.

- Megőrültél? Nem, ez nem lehetőség, ez a biztos bukás. Nem fogsz igent mondani, Lucifernek!

- Azt hiszem, nagy fiú vagyok már, és ebben nekem döntenem – felelte Sam már szintén kiabálva.

- Nem hagyom, hogy megölesd magad tök feleslegesen. Nem tudsz Lucifer fölé kerekedni, nem vagy eléggé erős hozzá!

- Talán nem, de talán mégis...

- Ki van zárva. Öcskös, nem fogom hagyni, hogy a pokolra kerülj! Jártam ott, és hidd el, te nem akarsz.

- Még ha ezzel meg is menthetem a világot?

- De nem tudod. – Sam nem felelt, csak elszántan nézett Dean szemeibe, akit megijesztett a belőle áradó bizonyosság, mintha a fiú már döntött volna. A báty csendesen, szintén teljesen határozottan szólalt meg újra. – Ha igent mondasz Lucifernek, én is igent fogok mondani Mihálynak, akkor pedig ki tudja mit szabadítunk el itt.

- Nem tennéd meg – felelte elcsendesedve Sam. – Nem lehetsz ennyire önző.

- Ne próbáld ki – mondta halálos nyugalommal Dean.

Egy percig csak álltak egymás előtt, Sam hitetlenkedve méregette a testvérét, aki annyira komolyan nézett vissza rá, hogy nem lehetett nem hinni neki.

- Nincs igazad – ellenkezett Sam, de hangján hallani lehetett a megadást.

- Nekem mindig igazam van – felelte erőltetett lazasággal, aztán kényszeredetten elvigyorodott. – Menjünk már innen, a francba is. Vegyünk neked egy sapkát, öcsi, szerencsétlenül nézel ki! Nem csodálom, hogy a nővérke azt hitte, most szabadultál a sárgaházból!

- Ezt rólad mondta, nem emlékszel? – mondta cseppet sem megenyhülve Sam.

- De rád igaz – felelte nyugodtan Dean. – Amúgy meg nem járt messze az igazságtól, tényleg jártunk már diliházban. Ők is simán bolondnak hittek minket, pedig csak igazat mondtuk.

- Kész őrület az életünk, mi?

- Hát te tényleg zakkant vagy, Sammy, de már megszoktam.

- Ezt is tőled tanultam.

- Tőlem max egy kis macsóságot tanulhattál volna, de hát az sose sikerült, hugi.

- Te, macsó? Na ne röhögtess! Szeplős kiskölyök, csúzlival.

- De bejön a csajoknak!

- Szegény csajok.

- Nem érkezett még panasz.

- Persze, mert lelépsz, mielőtt panaszkodhatnának.

- Nekem legalább van szexuális életem, ami rólad mostanában nem mondható el. Te csak a motelszobában baszod a rezet egyedül.

- Csak mert nem dugok meg minden lány, aki szembe jön velem az utcán...

- Nem, te csak a démonokra buksz. Oké, Ruby szerintem se volt ronda, bár szőkén jobban bejött, de akkor se vittem volna szobára.

- Most életem végéig ezt a hibámat fogom hallgatni?

- Még azon túl is, törődj bele. Az is a Winchester-vér átka, hogy a bátyád vagyok, és sose szabadulsz tőlem.

- Hihetetlen vagy, Dean.

- Igen, tudom.

- Hihetetlenül fárasztó.

- Szerintem menjünk vissza a motelba, talán Bobby is odaért már a cuccokkal, és akkor mehet a varázslat.

- Haha, pedig már egész megszoktam, hogy ilyen kisangyal vagy.

- Minden, csak az nem! Akarom vissza azokat a sokat emlegetett szeplőket! Aztán keresek is egy csajt, aki szívesen összeszámolja őket... jó közelről...

- Haver, még mindig nem érdekelnek a részletek!

- Jó, akkor nem mondok semmit, amúgy is, csinálni jobb szeretem.

- Ehh...

...

- Remélem, hogy működni fog – sóhajtotta Castiel, és Bobby felé nyújtotta a zöld trutyival teli tégelyt.

- Ajánlom, hogy működjön – felelte az idős férfi, és átvette tőle. – Mert hogy még egyszer nem forgatom fel a kedvetekért a fél világot, az is biztos.

- Nem tudjuk eléggé megköszönni, Bobby – mondta Dean. – Az összes jótetted közül ez a legjobb, én mondom.

- Már ha összejön – vetette közbe rosszindulatúan Sam. Nem volt éppen fényes a kedve, bár valamivel azért jobb lett azután, hogy Deannel beújítottak neki egy egyszerű, fekete sísapkát. Nagyon szokatlanul állt rajta, ámde nem rosszul.

- Miért ne jönne? – szólt pozitívan Dean. – De ha mégse, akkor jöhet a B terv, és keresünk egy képzett médiumot.

- Bár nem nagyon van olyan, akire rábíznám az életeteket, fiúk – mondta Bobby. – Attól tartok, sokan vannak, akik nem csípnek titeket.

- Végülis ez érthető, elhoztam a világvégét – így Sam.

- Az közös meló volt – torkolta le a bátyja.

- Akárhogy is, az összes vadász közül ti keveredtek mindig a legsötétebb ügyletekbe! Apátokon is bőven túltesztek. De azért ne vegyétek a szívetekre, jó srácok vagytok.

- Tudom – felelte vigyorogva Dean.

- Na de most már elég legyen, essünk túl rajta! Dean, Cas, talán tegyétek le magatokat valahova. Nem akarom megint a földről kaparni össze az üres testeteket.

Dean lazán lezuttyant a kanapéra, és Cas is mellé ült, jóval feszélyezettebben. Egy kicsit izgatott volt amiatt, hogy sikerült-e megfelelőképp kikevernie a bájitalt angyali képességek nélkül is. És bár sose gondolt arra, hogy fontos lehet, milyen porhüvelyt használ, de most nagyon vissza akart kerülni a „sajátjába”, már csak Dean miatt is, aki szemmel láthatóan még sokkal rosszabbul kezelte a helyzetet.

Bobby hozzájuk gurult, minden további tétovázás nélkül a tégelybe nyúlt, kikanyarította belőle a gusztustalan, zselészerű cuccot, és először Dean, majd Cas homlokára kente. Az anyag néhány másodperc alatt maradéktalanul beszívódott a bőrükbe, és amint ez megtörtént, Dean feje a háttámlára hullott, és Cas is összezuhant magába.

- Eddig minden oké – közölte Bobby, de azért enyhén aggódva figyelte, mi fog történni. Sam még ijedtebben szemlélte őket, persze valahogy érezte, hogy nem pont egy ilyen aprónak számító, hülye dolog miatt fogja megint elveszíteni a bátyját, de azért nem lehet tudni.

- Na, mi lesz már? – kérdezte Sam türelmetlenül.

- Még fél perc se telt el, türelem.

- Nagyon türelmes vagyok, de miért nem térnek már magukhoz?

- Várj!

- Mi a francot csinálnak ennyi ideig?

Bobby már épp visszaszólt volna valami gorombaságot a kölyöknek, amikor Dean, azazhogy egy biztos, Dean teste hirtelen akkora nagy lélegzetett vett, mintha eleddig fuldoklott volna, és felkapta mellkasára hullott fejét.

- Dean? – nézett reménykedően rá Sam.

- Na mi van, Sammy, már meg sem ismered a bátyádat? – kérdezte heccelődve Dean.

- Áh, hála az égnek, te vagy az! – sóhajtotta megkönnyebbülve az ifjabb Winchester, aztán Castiel még mindig mozdulatlan testére nézett.

- És ő? – kérdezte újra aggódva. Dean erre villámgyorsan felpattant, és a kanapé mögötti üres légtérre függessztette a tekintetét.

- Ne hülyéskedj, Cas – kiabálta felháborodottan, és idegesen cikáztak a szemei, valami támpotot keresve, ahol megnyugodhat. – Nem megmondtam, hogy baromira semmi szükségünk nincs egy láthatatlan őrangyalkára?

- Mi folyik itt? – szólt közbe Bobby.

- Ez az idióta a fejébe vette, hogy nem tér vissza a testébe, mert így, szellemként egy kicsivel több hatalma van. De hallod, Cas, rohadtul nem kell így a segítséged!

- Ha nem száll vissza a testébe huzamosabb időn belül, akkor az meg fog halni, és nem lesz hova visszatérjen, ezt tudja? – magyarázta az idősebb férfi.

- Tudod, nem, Cas? Ide figyelj, ne legyél pöcs! Most meg akarsz halni, mielőtt még egyáltalán megcsókoltál volna egy lányt? Ja, persze, ez téged nem motivál. Ehh, nem hiszem el, hogy nem veszed észre, mekkora nagy faszságot csinálsz.

Sam és Bobby még mindig nem fogták fel igazán, hogy mi is történik, csak döbbenten hallgatták Dean káromkodás-zuhatagát.

- Jaj, Cas... Ne csináld ezt, mássz csak szépen vissza a testedbe. Nem akarom, hogy ott lebzselj körülöttem láthatatlanul, miközben például épp egy csajjal vagyok! Ez a vartoros eset nem volt elég bizonyíték neked arra, hogy emberként is épp eleget tudsz nekünk segíteni?

Továbbra sem történt semmi, úgyhogy Dean nagyon idegesen visszaült a kanapéra, és dobolni kezdett az ujjaival a térdén.

- Figyelj, a barátunk vagy. Nem akarom, hogy csak úgy meghalj.

Ennél többet már igazán nem tudott mondani, csak a fejét fogta, milyen nap ez, ma mindenkit neki kell lebeszélnie arról, hogy kinyírassa magát? Először Sam, most meg Cas, Bobby mikor fog következni? És most úgy fest, egyáltalán nem járt sikerrel, kisebb monológja nem nagyon érinthette meg Cast, sőt meglehet, hogy öccsére sem tudott hatni ott kinn a pusztaságban. Most erre mit lehet mondani? Hogy a picsába?

Már épp lemondott volna róla, de akkor Castiel teste megrándult, szép lassan, nyugodtan megemelte a fejét, és összevont szemöldökkel nézett rá Deanre.

- Cas? – kérdezte enyhén csodálkozva amaz, aztán ökölbe szorította a kezét, és egy pillanat múlva jó erősen orrba vágta Castielt. Az, angyali hatalom híján, nagyon is megérezte ezt, fájdalmasan odakapta a kezét, és törölgette kiserkenő vérét.

- Ezt már nagyon megérdemelted – közölte Dean sokkal nyugodtabban, majdhogynem boldogan.

- Örülök, hogy a barátod lehetek – mondta Cas cinikusan, és meglehetősen orrhangon.

- Khm – köhécselt közbe Sam eléggé bizonytalanul.

- Ha most benyomsz valami buzis poént, esküszöm, te is kapsz egyet, öcskös.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem igyunk egy sört – mondta atyáskodva Bobby. – Örülök, hogy mindannyian megvagytok.

- Egyelőre – tette hozzá Sam.

- Igen, Sammy, mert ha beszólsz, rögtön nem is leszel annyira jól.

Sam ezúttal nem méltatta válaszra, helyette inkább dobott Castielnek egy zsepit, mert még mindig ömlött az orrából a vér. Jó sok idő, és fejenként két sör kellett ahhoz, hogy végre elálljon, azonban Cas még azt a keveset is megérezte, emberként úgy látszik nem bírta annyira jól az alkoholt, mint angyalként. Nem tudta, hogy mi hiányzik még a teljes komfortérzetéhez, egészen addig, amíg meg nem pillantotta a sarokban heverő ballonkabátját, amit Dean még közvetlenül a testcsere után vágott oda. Mosolyogva kapta magára a gyűrött ruhadarabot.

- Ezt nem gondolhatod komolyan, Cas – mondta nevetve Dean. – Nem kell hordanod azt a vackot, tiéd lehet ami rajtad van.

- De szeretem ezt a kabátot – mondta őszintén az ex-angyal.

- Azt hittem, csak azért van rajtad, mert nem érdekel, mit viselsz – mondta nevetve Sam.

- Dean, ezt már vissza akartam adni neked – Cas a zsebébe a nyúlt, és kihúzta onnan a nyakláncot, ami nélkül épp olyan nehéz elképzelni Deant, mint az angyalt ballonkabát nélkül. – Már nem lesz rá szükség.

- Hogy érted, hogy nem lesz rá szükség? – kérdezte csodálkozva Dean, miközben a markába szorította a számára oly kedves kis ékszert.

- Megtaláltam Istent – mondta teljes természetességgel.

- Micsoda? – kérdezte értetlenül Bobby.

- Igazam volt, tényleg itt van a földön. És azért nem segít, mert nem tud segíteni, elveszítette a lelkét, és vele együtt majdnem minden erejét.

- Mi? Te megtaláltad Istent? – kérdezte döbbenten Sam.

- Igen.

- És ezt mégis mikor akartad velünk közölni? – hitetlenkedett Dean.

- Nem volt rá alkalmas idő.

- Nem volt alkalmas idő arra, hogy megmond, találkoztál Istennel? – kiáltotta enyhén hisztérikusan Sam.

- Egy igazi csodabogár vagy, Cas – mondta Dean nevetve.

- Bogár? Nem tudom, mi közöm van egy ízeltlábúhoz.

- Szerintem ülj le, és beszélgess velünk egy kicsit – szólt még jobban nevetve Dean, miközben a nyakláncát visszarakta a jól megszokott helyére, és elsimította a mellkasán. – Sammy, hoznál még néhány sört? Úgy érzem, ennyi nem lesz elég ehhez.

Odakint még csak épphogy lement a nap, és egy újabb hosszú, szellemekkel, démonokkal, és szörnyekkel teli éjszaka várt a csapatra, csak épp ezúttal mit sem törődtek velük. Ha vége is lesz egyszer a világnak, az nem ma lesz.

sliver 

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.03.31. 18:32 deszti Imádom ezt <3 meg az összeset, amit írsz XDDD csak így tovább